A hal húsa finom és egészséges étel!

De van vele néhány probléma, amelyet megfelelő előkészítési technikával megoldhatunk.

Miért nem szeret sok ember halat fogyasztani?

A halak fogyasztásának fő akadálya, hogy a hal húsa egy csontvázon van elosztva vékony hús-rétegekben, ráadásul sok halban szálkák is vannak. A nem megfelelően elkészített hal elfogyasztása piszmogás, élvezhetetlen tevékenység, amikor a csontvázról szedegetjük le a sült halat és szálkákra vadászunk a szájunkban. Ezt senki sem szereti, és sokan emiatt visszautasítják a halat az étrendjükben.

Pedig létezik egy könnyen megtanulható készség, amellyel élvezhető, szálkátlan, egyenletes halhúst kapunk.

Heti hír: 

https://index.hu/techtud/2020/07/17/haki_szent_istvan_egyetem_debreceni_egyetem_nemzeti_biodiverzitas-_es_genmegorzesi_kozpont_lapatorru_tok_vagotok/

Ajánlom a cikket mindenkinek! :)

Poroszlón, a Tisza-tavi óriásakvárium üveg alagútjában voltam, néztem a sejtelmes sötétséget, közben kisebb halak úszkáltak mindenfelé az orrom előtt. Próbáltam tekintetemet befúrni a sziklák közé, várva a Nagy Halat. Egyszer csak egy gigantikus élőlény bukkant ki a sötétből, egy igazi "tengeralattjáró". Lassan, méltóságteljesen közeledett felénk, a kisebb halak szétrebbentek előle.

Szemügyre vettem az ősidőkből származó vizát, amely a Duna legnagyobb tokféléje volt évszázadokon keresztül, fontos exportcikkünk és a folyó menti emberek gazdag tápláléka. Sajnos 32 éve egy példányt sem láttunk belőle a hazai vizekben, csak a Duna alsó részein és a Fekete tengerben él még vadon.

A viza volt a magyarok hagyományos fontos halászzsákmánya a Duna és a Tisza mentén, Mátyás király asztalának ékessége, a középkorban az egyik legfontosabb exportcikkünk.

Budapest XIII. kerületének része a Vizafogó lakótelep, ahol megkérdeztem ismerőseimet, hogy tudják-e hogy mi az a viza? Sajnos sokaknak csak halvány fogalma volt róla. Nem csodálkozom ezen, hiszen a viza manapság már egy elfeledett szó, egy kihalt élőlény, akár a dinoszaurusz vagy a kardfogú tigris.

A viza egy tokféle hal, a kecsegéhez hasonlít, amit még néha a piacon is lehet látni. Hosszú orr, száj alul, bajuszok, pikkelyek helyett csontlemezek (vértek) fekszenek a testén hosszában.

Magyarországon a vadvizekben már csak a kecsegének van rendes állománya. A viza volt a nagybácsija, a sokkal nagyobbra növő rokona, amely akár 4-500 kilósra, 4-5 méteresre is megnőtt. A legutolsó vizát Pakson fogták, az újságok és a TV is beszámolt róla, 180 kg-os volt.

Összehasonlításul a legnagyobb halunk manapság a lesőharcsa, amely kb. 100 kg-ig nő meg, a 2010-ben fogott magyar rekord 113 kg.

A viza egy vándorló hal, feljött a Fekete tengerből, és a Dunánk árterein és kavicspadjain rakta le az ikráját, nem ritkán Szigetközig, sőt még Bécsig is eljutott. A magyar halászok hadserege már várta őket, fogták őket bőven a Duna elrekesztésével és nagy hálókkal. A történelmi adatok szerint az 1400-1500-as évek között még nagyon sokat fogtak belőle, utána már fokozatosan csökkent a túlhalászás miatt. Történelmi adatok szerint a megnövekedett hajóforgalom, zajhatások (kikötők, ágyúzás pl.) is elüldözték a vizákat. 1950 után pedig már csak pár évente volt egy fogás, és a végső kegyelemdöfést a Romániában 1972-ben megépült Vaskapu vízerőmű adta, mert az elkészülte után már nem tudtak feljönni a vizák Magyarországra.

Sikerült egyeztetnem egy találkozót Kóródy Olivérrel, a poroszlói óriásakvárium "atyjával". Ő álmodta meg az egészet, a tervezés és a kivitelezés is a nevéhez fűződik, és jelenleg is a szakmai igazgatóhelyettes a poroszlói központban. Olivér álma az, hogy a Kárpát-medence minden halfaját sikerüljön bemutatni az akváriumokban.

Jelenleg kb. 50 halfaj életét lehet nyomon követni, és még majdnem ugyanennyi tartását kell megtervezni. Ez nem kis feladat, szinte a lehetetlennel határos, hiszen számos halfajhoz extrém körülményeket kell biztosítani, gondoljunk itt a gyorsfolyású hegyi patakok lakóira, vagy a rejtett életmódot folytató halakra, amelyek a Duna mederfenekén élnek.

Senkit ne ijesszen meg a Tisza-tavi Ökocentrum elnevezése, amit azonnal tisztázni fogunk. Az "Ökocentrum" szó első hallásra ősz szakállas egyetemi biológusok munkahelyének tűnhet, de szerencsére távolról sem az.

Az „ökológia” jelentése: az élőlények és környezetük viszonyával foglalkozó tudomány. A görög „oikosz” (jelentése: ház, háztartás, gazdálkodás) valamint a „-lógia” (tudomány, tan) szavakból ered. Az ökocentrum tehát egy olyan központ, ahol megtekinthetjük, megvizsgálhatjuk az adott terület élőlényeit és azok környezetét.

A Tisza-tavi Ökocentrum 2012-ben nyílt Poroszló városában. Minden évben növekszik a látogatói létszám, amely teljesen érthető egy ilyen egyedülálló modern létesítmény esetében.

Ezen a varázslatos helyen volt szerencsém eltölteni nemrégiben egy napot, és nem bántam meg, hogy leautóztam Budapestről. Az út nem mondható hosszúnak, kb. másfél óra alatt leér az ember Poroszlóra.

A csodaszép központ rögtön lebilincseli a látogatót, remek felüdülés sétálgatni a parkban a természet közepén, végignézni a látnivalókat a gondosan megtervezett útvonalon.

Gyerekeknek és fiataloknak elsőrangú ismerkedési lehetőség a Tisza-tó élővilágával, egy óriási szabadtéri biológia óra, de én még felnőttként is sokat tanultam belőle.

Mi látható az Ökocentrumban?

A főépület egy madárformát alkot, és ötemeletes magasságig tornyosul a Tisza-tó fölé. Kilátóként is funkcionál, szépen rálátni a Tisza-tó nádasaira, szigeteire és madaraira. Tiszta időben nagyon szép látványban lesz részünk, érdemes felkapaszkodni az öt emeletre, vagy igénybe venni a liftet.

A főbejárattól balra egy fahídon indulhattunk el a tanösvényen, és rögtön érezhettük, hogy fokozatosan körbevesz minket a Természet. 

A környék elcsendesült, megilletődött tekintettel csodálkoztunk rá a kis tavakra, ketrecekre, karámokra. Jött a mocsári teknősök tava, az ékszerteknősök, a madárketrec, róka, aranysakál, borz és a többi vadon élő és háziasított állatfaj, amit ez a terület bemutatott.

Mostanában több helyen megosztottak egy óriás viza fotót, mondván, hogy ezt az óriáshalat a Dunában fogták, ezért elkezdtem nyomozni utána, hogy mi az igazság.

Megtaláltam az eredeti képet, amely alatt van egy kép-aláírás is, íme:

Alatta van egy orosz szöveg, amely a következőt mondja: 

Sztálingrád 1921-24. 1224 kg súlyú viza, a halikra tömege 146,5 kg.

Sztálingrádot ma Volgográdnak nevezik, és bizony elég reális, hogy 1922-ben ekkora vizát fogjanak ott. Arrafelé élnek a legnagyobb vizák manapság is. Ezen hal hossza más források szerint 7,2 m, ami stimmel is a kép alapján.

De nem ez volt a világrekord. Több forrás megemlíti, hogy a világrekord vizát 1827-ben fogták a Volga folyó torkolatában, és 1,571 kg súlyú volt. Fényképet ne várjunk 1827-ben. Lehetséges, hogy így történt, szerintem nyugodtan elfogadhatjuk igaznak.

Érdemes elolvasni a teljes cikket:

https://haon.hu/komadi-hirei/oriasi-halak-uszkalnak-az-egykori-kenderaztatokban-3459939/

Mindenképpen meg kellene látogatni őket! :)

Találtam erről a cégről még két korábbi cikket is:

https://g7.hu/vallalat/20190214/a-kaviarkiraly-magyar-birodalma-ahol-60-millio-forintos-halak-zsufolodnak-az-omladozo-kendergyar-medenceiben/

https://www.dehir.hu/hajdu-bihar/mi-koze-a-vilag-egyik-legdragabb-etelenek-hajdu-bihar-megyehez-videoval/2019/04/13/

A dehir-es cikkben nagyon szép videó látható a vizákról.

Egy igazán örvendetes hírt szeretnénk megosztani. A nagyon ritka, szinte eltűnt simatok egy példányát fogták ki Ercsinél.

A Magyar Haltani Társasághoz érkezett a bejelentés, mert nem tudták meghatározni a hal fajtáját, és a Társaság a honlapján megjelentette a szakértő válaszukat.

Tisztelt Haltani Társaság! 2019. július 12-én sikerült Ercsinél a Dunából kifognom ezt a halat. Pontosan beazonosítani azonban nem tudtuk, ezért kérném szíves segítségüket. Egyébként épségben visszaengedtük a Dunába. Üdvözlettel: L. S.

Nehéz dolgunk volt, mert a fej hasi oldaláról nem készült fénykép, pedig ott vannak a tokfélék fő jellegzetességei. Szerencsére kaptunk egy olyan fotót is, amelyen valamennyire látszik az alsó ajak, továbbá a fej és a hasúszók között - elmosódott szürke foltok formájában - a hasvértek is megszámolhatók. A képekről a következők állapíthatók meg: 1 - Az orr tompa, lekerekített. 2 - A bajuszszálak elérnek a szájig. 3 - A bajuszszálak kissé rojtosak. 4 - Bár az alsó ajak közepén van egy befűződés, a folytonossága nem szakad meg. 5 - A hasvértek száma 16. Mindezek alapján három szakemberünknek is az a véleménye, hogy ez a hal a nagyon ritka, védett, 50 ezer Ft természeti értékkel bíró simatok (Acipenser nudiventris ). Tekintve, hogy a Duna vízrendszerében honos simatokok állandóan édesvízben élnek, akadhat néhány példányuk ezen a folyamszakaszon, így talán természetes módon le is ívhattak. Mesterséges szaporításuk és telepítésük fontos lenne, de sajnos eddig még nem sikerült anyahalakat befogni. 

Nagyon örülünk a hírnek, mint minden olyan jelzésnek, ami mutatja, hogy ez és a többi tokféle jelen van a magyar Duna-szakaszon.

Viza-hírek viszonylag ritkák manapság Magyarországon, és sajnos már tok-félék természetes vizeken történő fogása sem mindennapos.

De vannak még óriási kecsegék a Dunán, íme a mai hír:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/meretes-kecsege-akadt-horogra-ordasnal-2056467/ 

Közel harmincéves ismeretség fűzi egymáshoz az ordasi Didon Sándort és a Bak unokafivéreket, a kiskunhalasi Lászlót és a makói Tibort. A közös hobbi, a horgászat hozta össze őket, László és Tibor szívesen és gyakran jön a nagy folyóra szerencsét próbálni, s az ordasi Duna-szakasz számos szép zsákmánnyal ajándékozta meg már őket. Barátjuk, a vendéglátó ordasi horgász, Didon Sándor nevéhez országos rekord is fűződik, tíz évig ő tartotta a dunai magyar süllőrekordot 14,5 kilós halával, melyet itt, a község melletti folyószakaszon akasztott meg. Bak László és Bak Tibor egy hétvégi horgászatra érkezett az elmúlt héten Ordasra. Egész nap kint voltak ladikkal a vízen, Lászlónak aznap nem volt szerencséje, Tibornak viszont görbült a bot, sorra kerültek a szákba a szép pikkelyesek. Estefelé, amikor feltámadt a szél, és kisodorta a ladikot a parti kövekhez, úgy gondolták, ideje menni. László már a parton, Tibor a csónakban pakolászott, de még egy bot be volt dobva…, amikor a kikötésnél segédkező Sándor észrevette, hogy kapás van. Szólt barátjának, figyeljen, de már feszült a damil és vitte a hal a botot. Azaz vitte volna, de Tibor megakasztotta, és közösen beszákolták a manapság ritkán látott példányt. Öt-hat éve szinte teljesen eltűnt a Dunából ugyanis a kecsege, ez a rendkívül finom, őshonos, a tokfélék családjába tartozó hal. Mint veszélyeztetett halfaj, 2014-ben ki is került a fogható fajok listájából.
A most horogra került példány 6,3 kilós volt, 88 centi hosszú (a dunai rekord 7,85 kilós). Hogy mennyire finom, azt nem tesztelhették, ugyanis Tibor a fényképezkedés után visszaengedte a halat a Dunába.

Pár gondolat: úgy tudom, remélem igaz is, hogy nem igaz az, hogy "szinte teljesen eltűnt a Dunából a kecsege".

Nagyon elismerésre méltó a nagy kecsege-fogás és a hal visszaengedése. Remélem, ez egyre gyakoribb lesz, és nemsokára annyira megnő a kecsege állomány, hogy szabadon lehet majd fogni őket.

Két év pihenés után feléledt a téma!

Írt egy kedves olvasóm, hogy a HVG idézte a blogot, és íme:

https://hvg.hu/kultura/20190528_Foto_Cuki_szobrot_allitottak_egy_tobb_mint_60_eve_kifogott_vizanak_Asvanyraron

A Google-ben stabilan az első öt találatban van a blog a viza szókereséseire, az újságíró megtalált minket.

Emiatt lelkesebb lettem, van számos érdekes téma, amelyről még írni szeretnék, talán egy könyvet is lehetne írni a témáról... meglátjuk!

Mivel sok hasonló tokféle van, hasznosnak gondoltam elkészíteni egy összehasonlító táblázatot, amely sokat tud segíteni a meghatározásban. 

Csak a főbb jellemvonásokra és különbségekre koncentráltam, a lehető legegyszerűbben.

A képre kattintva nagyobb méretben is előjön.

Bónuszként egy viza száj közelről: : )